Jóga órák időpontja:

Kezdő jóga:     oktató: Gyuró Éva

Haladó jóga:    oktató: Tóth Judit

Hatha Jóga
Akár elismerjük, akár nem, az energia birodalmában élünk.
Ha megismerkedünk a finomenergiával amely áthatja testünket és lelkünket, és elfogadjuk, urai leszünk cselekedeteinknek, gondolatainknak és magatartásunknak.
Ez határozza meg testi egészségünket, érzelmi egyensúlyunkat, és gondolkodásunk világát.
A finomenergia szintentartásában és feltöltésében van segitségünkre a JÓGA.
Ez egy sokezer éve kidolgozott, a test teljes átmozgatását megcélzó ősi módszer, amely a test-lélek-szellem hármas egységét tartja szem előtt. A gyakorlatok végzése közben, fizikai sikon beindulnak a méregtelenitő és öngyógyító folyamatok és a finomenergia áramlások a testben azáltal, hogy feloldódnak az ergiablokkok. Ugyanakkor a helyes légzés következtében tudatunk kitisztul, felfrissül megerősödik és lenyugszik.
Erőközpontjaink azaz a CSAKRÁINK, feltöltődnek erővel energiával és szeretettel. Relaxáció után pedig pihentek és frissek leszünk. Az energia tehát-mindamellett, hogy nem látjuk- rögtön válaszol törekvéseinkre. Erőink átformálásában tudatosságunknak van óriási szerepe. meg kell értenünk miként válaszol az életerő az előremutató törekvésekre!
Mindazoknak ajánlom kortól és nemtől függetlenül ezt a testgyakorlást akik tudatosan törekszenek arra, hogy egyensúlyt alakitsanak ki az életükben.
Mindezen dolgok aktiv gyakorlásával életünk egyre gördülékenyebb és könnyebben kezelhető lesz.
Gyere próbáld ki te is, várunk SZERETETTEL!
Kérünk mindenkit, hogy az órára pontosan érkezzen!
Korlátozott férőhelyeink miatt csak előzetes bejelentkezésre tudunk biztos helyet garantálni.